Országos Esélyegyenlőségi Hálózat
Esélyegyenlőségi Koordinációs Irodák elérhetőségei
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózat kiépítése 2004-ben kezdődött el a kormány és minisztérium esélyegyenlőségi politikájának, esélyteremtő programjainak támogatása, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi befogadását elősegítő integrációs szakpolitikák közvetítése érdekében. A program keretében ez idáig 16 ún. Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda - Esélyek Háza (Bács-Kiskun, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megye, valamint Budapest) alakult meg. Az Esélyek Háza hálózata az ICSSZEM egyik jogelődje - az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal - elképzelése alapján és kezdeményezésére megyei önkormányzatokkal, illetve megyei jogú városokkal együttműködve jött létre.
Az elmúlt időszakban kialakított és már működő 16 Esélyek Háza esetében 11 megyei önkormányzat a partner, 4 esetben megyei jogú város, míg 1 esetben Budapest VII. kerületének önkormányzatával kötött támogatási szerződést a minisztérium. Jelenleg még 4 megyével folynak a tárgyalások a feladatellátás feltételeinek kialakításáról.
A hálózat legfontosabb célkitűzései, feladatai:
Az egyes Esélyek Háza célja és feladata is egyben a tárca esélyegyenlőségi politikájának, esélyteremtő programjainak támogatása, a hátrányos helyzetű csoportok (romák, fogyatékossággal élők, gyermekek, idősek, nők, hátrányos helyzetű térségben élők) társadalmi befogadását elősegítő integrációs szakpolitikák közvetítése. Ennek érdekében e csoportok társadalmi befogadását elősegítő integrációs programok generálása és a megvalósításban való közreműködés.
A hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának megelőzése érdekében együttműködnek az érintett szervezetekkel, részt vállalnak a társadalmi szintű problémák közvetítésében, ágazat- és szakmaközi párbeszéd-fórumokat szerveznek önkormányzatok, intézmények és szervezetek részvétel.
Folyamatosan fejlesztik az információs hálózatot az információhoz, szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyeinek javítása, a szolgáltatási hiátusok feltárása érdekében. Programokkal és képzésekkel segítik az esélyegyenlőségi szempontok érvényesítését a különböző szakmai területeken.
Az érdekvédelemmel foglalkozó civil szervezetek részvételével működtetik az Esélyegyenlőségi Fórumot, lehetőséget biztosítanak szakmai egyeztetésre, a feladatok összehangolására, koncepciók, stratégiai tervek és jogszabályok véleményezésére. Kiemelt feladatuk a közvélemény formálása a társadalomban meglévő előítéletek leküzdése és a társadalmi szolidaritás erősítése érdekében.
Célcsoportok:
Elsődleges célcsoport: a nők, a gyermekek, a romák, az idősek, a fogyatékossággal élő személyek, a hátrányos helyzetű térségekben élők.
Másodlagos célcsoport: az elsődleges célcsoportot segítő szervezetek, intézmények.
Szakmai tevékenysége: jogi és egyéb tanácsadás, ügyfélszolgálat működtetése, információszolgáltatás, partnerség építés, hálózatfejlesztés, koordináció, képzések szervezése, társadalmi részvétel fejlesztése, az esélyegyenlőség kommunikálása, megjelenítése a nyilvánosság fórumain - társadalmi és szakmai szinten egyaránt, Esélyegyenlőségi Fórum szervezése, fejlesztési, módszertani feladatok, pályázatok generálása, szakmai programok kidolgozása.
Együttműködés a minisztériummal, hálózati koordináció:
Az együttműködés szintjei és területei a következők: a helyi problémák és szükségletek feltárása és közvetítése, az információk továbbítása megyei, kistérségi, települési szinten, a jogszabályok, koncepciók előkészítése, véleményezése, egyeztetése, a szakmai programok kidolgozása, pályázatok generálása, forrásteremtés, szakmai programok szervezése, lebonyolítása, koordinálása, a célcsoportok érdekképviseleti szervezeteinek megalakítása, erősítése, tevékenységük hatékonyabb ellátásának segítése, valamint az Esélyek Háza hálózata jelzőrendszerként funkcionál az Egyenlő Bánásmód Hatóság számára.